"KARIKA TOURA" PATAKI ATTILÁVAL




Egy éve hogy volt az első szekszárdi Karika Toura, ami annyira tetszett, hogy már akkor megfogadtam,ezt az útvonalat megcsináljuk, akár Bajáról indulva is.Erre most sikerült időpontot találni,igaz az esős időjárás miatt várható volt, hogy lesznek akadályok,de erre a napra legalább tökéletes bringás idő lett.9 mindenre elszánt bringás vágott útnak, mit sem sejtvén, hogy mi vár rájuk!Az első probléma a bátai szivattyútelep utunkat elzáró rácsos kapu jelentette,amit Jenő hanyag eleganciával megoldott úgy,hogy egyszerűen megnézte hogy tényleg zárva van e a kapu! 
Robogtunk tovább az első 10%-os emelkedő felé amit ki így, ki úgy de leküzdött! Innen gurultunk egy gyorsat Bátaszék felé,majd Bonyhád irányába, ahol belebotlottunk BB24 futóverseny mezőnyébe.Mindenkit biztatva, hiszen mi még pihenten,utunk elején jártunk, miközben a futók már az utolsó kilométereiket rótták.Külön öröm volt, hogy csapatunk futóival is sikerült találkozni.Külön megemlíteném Hollósi Györgyit és férjét, aki eme verseny miatt igazoltan maradt távol a túráról!
Mórágyra érkezve hosszabb pihenőt tartva némi étel és ital elfogyasztása után vágtunk neki a túra legnagyobb emelkedőjének, ami egyben egy turista útvonal, ami földes/kavicsos,és örömömre még senki nem járt ezen az útvonalon rajtam kívül(lehet nem is fog többet  )
A fennsíkról a látvány gyönyörű, ami azt hiszem kárpótolt mindenkit a sok eső miatt szinte járhatatlan, kimosott földútért, ami idevezetett.A lefelé vezető utat inkább meg sem említem!  
Bátaapátit elérvén egyből Szálka felé vettük utunkat, ahol már azok a gyenge emelkedők szinte meg sem kottyantak a Mórágyi kaptató után.Időnk fogytán volt, így itt is csak keresztülhaladtunk, illetve a szálkai kék templomtól száguldottunk(részemről 57,7-es maximum sebességgel ami bringán már elég félelmetes)!
Innen egy rövid szakaszon az 56-os úton haladtunk Decs irányába, ahol ismételten összefutottunk Györgyive,l aki csinált egy duatlon számot,mert a futóverseny 24km-re után még hazatekert Szekszárdra!  Decsre érkezvén újabb hosszabb pihenő következett a "Kedvenc"helyünkön. 
Már nem vagyunk messze a töltéstől,amitől csak egy rövidebb földút választ el...csak hát ugye az esőzések ezt némileg átalakították ami azért okozott némi meglepetést.Ezen a szakaszon lehet többek azért megemlékeztek a felmenőimről, hogy hová hoztam őket,azt meg már nem is mertem említeni hogy az út végén található kapu esetleg zárva lehet. Zárva volt!  Erzsike kiabálásra előjött a Vízügyi Múzeum mellett lakó jóember, aki nem túl kedvesen(nem ránk haragudott) de kinyitotta a lakattal lezárt kaput! Azt hiszem akkor és ott ő volt világ legnagyszerűbb embere a szemünkben,a "KULCSOSEMBER" !
Innen már sima ügy hazáig a töltésen és az 55-ös úton.Baján az indulóhelyen megálltunk és elbúcsúztunk egymástól.Én személy szerint nagyon jól éreztem magam,bízom benne hogy a többiek is így gondolják!Kicsit kellett már ez azt hiszem,nem csak mindig a sík aszfalton tekerni!! 

Pataki Attila

BRINGÁZZ SÜKÖSD!



2014-09-28 21:22


Vissza