Még egyszer teszünk egy kitérőt, most arról, ami ugyan nem része a játéknak, de szorosan hozzá tartozik, a csapat felszereléséről lesz szó. A szólás szerint nem a ruha teszi az embert, de a tapasztalat szerint az is, kár lenne tagadni.

A csapat „ruhája” a felszerelése: szűken a cipő, a sportszár, a nadrág, a mez és a melegítő. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen benyomást kelt megjelenésével a csapat, amikor kifut a pályára. Hatással van a nézőkre, még az ellenfélre is, a színek megválasztása, összhangja is fontos. A jó összeállítás igényes, kulturált háttérről tanúskodik. Nem véletlen, hogy manapság a sportfelszerelések piaca a legnagyobb profittal bírók egyike. Vevőköre az óvodásoktól az öregfiúkig kifogyhatatlan, sikk ma még az utcán is a márkás holmi, megállíthatatlan a méregdrága márkák versenye. Örömömre ma a legkisebb egyesületeknél is olyan minőség van jelen, amiről mi álmodni sem tudtunk, ezért lépjünk vissza az időben hetven évet és nézzük meg, hogy volt ez nálunk a kezdeteknél.

A háború előtti alkalmanként összeálló csapatunk felszerelése is alkalmi volt. Biztosnak csak a cserkész egyenruha felső zubbonya látszik, minden más, ahogy összejött. A háború után 1946-ban állt fel az új csapat, Korin János postamester kitartó munkájának és futballszeretetének köszönhetően. Csapata volt, a csontszegény országban a felszerelésére nem volt pénz, ám egy nem mindennapi ötlet segített. A postamester úrnak jó kapcsolatai voltak a Szegedi Nemzeti Színháznál és közösen találták ki a pénzszerzés módját. A futballisták – a Sükösdi Leány Egylet tagjaival - megtanulták és bemutatták Erdélyi Mihály „Csókos regiment” című énekes, táncos operettjét a békebeli huszár életről. A műkedvelő előadásnak nagy sikere volt, többször is előadták a moziban, ám a bevételek nem látszottak elegendőnek, ezért átruccantak Nemesnádudvarra is. Egy ma is élő huszár szerint a fellépés valamilyen nézeteltérés folytán ütközettel végződött, a bevétel azért összejött, amelyből megvásárolták a képünkön látható csapat felszerelését. Fehér mez, fekete csíkkal, fekete nadrág és sportszár. A garnitúra 11 darabos volt, kiegészíteni nem lehetett, még akkor sem, ha lett volna rá pénz. Csere esetén a mezt le kellett húzni és átadni a belépő játékosnak. A mezeket mindenki hazavitte, otthon mosták, javították. Nadrágot még lehetett hozzá keríteni, az akkoriban népviseletnek számító „klott gatyát”, amelyet térdig érő bő szárral varrtak, nem egyszer elszakadt benne a gumi, kényes helyzetbe hozva ezzel gazdáját, miután a bokájánál kötött ki. A biztonsági szoros második alsót akkor még nem találták ki. A kapusoknak kötelező volt a fekete viselet, vattával bélelt, vastag nadrágban védtek, könyök és térdvédő nélkül fel sem mentek a pályára, a napfény ellen még Tajdina János is a „smicisapkát” használta. Amikor a mozi sporthíradójában először láttuk Grosits Gyulát könnyű fekete nadrágban, minden védőeszköz nélkül röpködni, csak ámultunk, hogy így is lehet. Kesztyűt még a válogatott kapusaink kezén sem lehetett látni. A sportszárakkal mindig baj volt, a bokánál véget értek, egy pertli tartotta a talp alatt, és hamar elszakadt. A térdnél nem volt gumírozott, madzaggal, vagy a dunsztos üveg zárógumijával lehetett rögzíteni. Később ezen a bokagumi segített, amely a zoknihoz szorította. A legendás fekete-fehér kollekció 1952-ig szolgált.

Következzenek a cipők. Vastag marhabőrből készültek, kemény bőrtalppal, bőrszegekkel (stoplikkal), a cipő orrészében hajlított lemez betéttel. Akit ezzel sípcsonton találtak, örülhetett, hogy nem került kórházba. Súlyuk minimum háromszorosa volt a maiakénak. Folyamatos javításuk, foltozásuk természetes volt. Új cipőre nem tellett, az már jó év volt, ha egy-két párat sikerült beszerezni, s a boldog tulajdonostól örökölni. Én Bajai Péterét kaptam meg 1952-ben, két számmal nagyobb volt, mint a lábam, nyáron is rá kellett húzni pluszként egy pár vastag gyapjú zoknit, hogy ki ne lépjek belőle. Ennek ellenére kitüntetésnek számított, hogy alig 15 évesen megkaphattam.

Folytassuk a játékszerrel, a labdával, amelyből három darab volt. Kettő az edzéseken szolgált, a harmadik a féltve őrzött meccs labda, ötös méretű, ma sem tudom, hogy minek alapján számozták. Kézzel varrott elég durva bőrből készült, kb. 12 cm hosszú és két-három centiméter széles szeletekből.  A bajok mindig a varrás mentén jelentkeztek, az első, borjújárási pályán gyakran kiszúrta a királydinnye tüske. Volt belőle bőven. Czobor János játékosunk suszter volt, a tűt, szurkos cérnát mindig hozta magával, ha úgy adódott, mérkőzés közben is szolgálatba helyezte magát. Szerencsésebb esetben csak a felfújható belsőt kellett cserélni, pumpa mindig akadt. A külsőt fűzős megoldás zárta, ha valaki fejelés közben ezzel találkozott, azt megemlegette. Esős, sáros időben a bőr átázott, a súlya rendesen gyarapodott. Le kellett ereszteni, megszárítani és zsírral bekenni.

A „régi idők focija” és a vele járó szegénység nálunk 1960 táján ért véget, a sükösdi futballban új időszámítás kezdődött, köszönhetően a Hosszúhegyi Állami Gazdaság fejlődésének és anyagi támogatásának. Tellett már új garnitúrákra, melegítőkre, cipőre, edzéseken mindenkinek jutott labda, ami környékünkön egyáltalán nem számított természetesnek. A csúcsot az „ADIDAS” márka megjelenése jelentette kiváló minőségével. Beszerzése szinte lehetetlen volt, az NB.I-es csapatok is Nyugatról hozták be. A megyei csapatok versenyt futottak, hogy ki jelenik meg benne először. Megoldást a jugoszláviai boltok bőséges választéka kínálta. Az „áru” áthozatala viszont csempészetnek számított, megyénk egyik északi csapatának vezetője megkockáztatta, de fennakadt a vámvizsgálaton, bűncselekményéért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Én óvatosabb voltam, a járható utat választottam, kis kerülővel. Amikor Budapesten a Váci utcában megnyílt az ország első Adidas boltja, százak álltak hetekig sorban, hogy bejussanak. Engem Boskovics Jenő újságíró barátom bevitt a hátsó bejáraton, és a raktárban megköttetett az üzlet. A borsos számla mellett néhány karton pezsgő felárral. A gyönyörű piros-fehér garnitúrával ugyan másodikak lettünk a megyében, de amikor kivonultunk benne Kiskőrösön, a játékunk mellett az akkor középkorú szertáros nőtől kaptuk a legnagyobb elismerést: Sükösd a megye legjobban öltöztetett csapata. Ennyi idő után is köszönjük!

Az első fényképen az „operett huszárok” és a honleányok láthatók, álló sor balról jobbra: Bajai József, Seregi János, Pusztai Mihály, Radics Mihály (Zsugora Misi), Bachmann János, Kovács József. Ülnek: Szerletics János, Sudár Erzsébet, Farkas György, Belházi Manci, Kurin János postamester, Ligeti Sándor, Petres Erzsébet, Kovács Ferenc, Bajai Péter. Közülük még hárman élnek: Seregi János, Ráczné Sudár Erzsébet és Petres Erzsébet. Isten éltesse őket!

A második képen a futballcsapat az első „igazi” felszerelésben, balról jobbra: Bajai Péter, Bachmann János, Rácz József, Lógó András, Rozmanicz József, ???, Farkas György, Hirschenberger József, Bujdosó József, Hunyák József, Bajai József. Közülük - tudomásom szerint - csak Bujdosó József él, neki is jó egészséget kíván:

                                                                                              Varsányi József

„???” A játékost nem sikerült azonosítani, többek szerint az akkori sükösdi káplán

Sükösd, 2016 április                                                .