ROMA-NEMZ-TAB-19-0284 Nyári tábor Kunfehértó




Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő finanszírozásában, a ROMA-NEMZ-TAB-19-0284 azonosítóval rendelkező, a „Nyelvi környezetben megvalósuló roma nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósítása” projekt keretében, 2019.08.05. és 2019.08.11. között a Sükösdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat az indikátoroknak megfelelően 15 gyermeket vitt el nyári táborba Kunfehértóra. A Sükösdi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak ez volt az ötödik tábora, melyet általános illetve középiskolás gyermekeknek szervezett.  A kiválasztási kritérium, mint minden évben ezúttal is a tanulmányi átlag, illetve iskolai magatartás volt. Az általános iskolásoknál konkrét statisztikai sorrend, míg a középiskolásoknál az adott év sikeres abszolválása és minél kevesebb igazolatlan hiányzás volt a táborozáshoz szükséges feltétel. 

 

A gyermekek a helyi Magyarok Nagyasszonya Katolikus Általános Iskolában rendszeresen tanulnak cigány népismeretet, zenét és táncot. A kisebb gyermekekkel a tábor ideje alatt egy társasjáték vagy kártya alkalmával átbeszéltük az év közben népismereti órán hallottakat. Míg a nagyobb, idősebb fiatalokkal sok lovári nyelvben használatos szavat, kifejezést beszéltünk meg. Több esetben az aktuális, számukra érdekes dalokat, zenéket fordítottuk le az együtt töltött idő alatt.    

           

Bogdán József                                                             Radics Tamás

       elnök                                                                        képviselő



2020-06-24 18:06


Vissza