„A hagyomány nem a hamu őrzése,
hanem a tűz továbbadása.”
(Gustav Mahler)
A sükösdiek az általános emberi gyarlósággal szemben – miszerint akkor fedezzük fel környezetünk, társaink, rokonaink, szeretteink, közösségünk értékeit, amikor már elveszítjük az értékek hordozóit, tudóit – időben rádöbbentek, hogy népzenénket, zenei anyanyelvünket élményszerűen, tudatosan kell megőrizni, ápolni, továbbadni, a XXI. századi értéktárunkba foglalni.
Amikor a hagyományos, zárt közösségek felbomlanak, szükségessé válik a tudatos tradíciómentés, a hagyományőrzés, amelynek a két háború közötti Gyöngyösbokréta mozgalom az első megnyilatkozása, majd a 60-as évek végétől a pávaköri- és táncházmozgalom teljesíti ki népzenénk, hagyományaink „újhullámát”.
Peter Burke, amerikai kultúrakutató megfogalmazása szerint, „a populáris kultúra újra popularizálódik”, azaz az egykori kulturális önellátást szolgáló népi kultúra vagy annak elemei mai korunkban új funkciókkal divatossá, tömegessé válnak. Ilyen a pávaköri, citerazenekari, népzenei mozgalom is, amelyben a saját öröm, szórakoztatás mellett már nagy szerepet kap a színpadi fellépés, a verseny, a minősítés, a médiaszereplés és természetesen a gyökerekhez történő visszanyúlás, ragaszkodás.
Örülök annak, hogy magam is szem- és fültanúja lehettem a Sükösdi Népdalkör mérföldkő-állításainak, ünnepeinek, népzenei rendezvényeinek, magukat és másokat is élménnyel töltő műsorainak. Ugyan alakulásukkor én még 8. osztályos tanuló voltam, de a 70-es évek középétől már együtt léptünk fel, zsűriztem, minősítettem a csoport produkcióit. Később a KÓTA Népdalkör- és Zenekarvezető Tanfolyamán tanítottam a csoportból kikerülő – ma már más településeken is együtteseket vezetőket.
Birinyi József népzenekutató,
A KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei
Együttesek Szövetsége társelnöke
(A sükösdi népdalkör 35 évéről című könyvből)
*
1972-ben – 35 évvel ezelőtt – más település volt Sükösd, mint manapság. Aki végigutazott rajta, megállapította: nagyon hosszú ez a falu. Igaza volt, mert akkor is 3,5 km-en keresztül ment át rajta a Budapestről jövő, illetve oda menő út. Mellette voltak a házak, közöttük néhány nádtetős. A faluban beljebb valamennyivel több. Az utak földesek, porosak. Az emberek közül legtöbben a mezőgazdaságban dolgoztak. Őket a Hosszúhegyi Állami Gazdaság és a termelőszövetkezetek foglalkoztatták. A régi rend szerint ment a gyarapodás. Aki, amit félre tudott tenni, adta tovább fiának, lányának. A takarékoskodás eredményei ekkor már kezdtek látszódni. Nem tudtuk viszont azt, hogy van olyan megőrzött vagyona a sükösdieknek, amit sok év alatt gyűjtöttek össze, s csak ritka alkalmakkor – például a lakodalmakban – tettek hozzáférhetővé. A népdalaikra gondolok. A Sükösdi Művelődési Ház Népdalköre 35 évvel ezelőtt alakult. A napok jelentős részét a föld közvetlen közelében, annak művelésével töltötték el zömében akkor a tagok, s a határ látszólagos végtelensége, örökösségének sugallata segítette az évszázados paraszti normák és értékek elő-előkerülését, megmaradását a közösen megélt időben. A falu termelőszövetkezeteiben brigádoknak szervezték a munkát, s a közös reggeli indulás és esti érkezés között, a munka mellett előkerült minden dolog, ami a faluban történt. Fontosságukat illetően a megítélésük hasonló volt, hiszen közösen alakított és elfogadott normák alapján történt a minősítés, s közösen szólalt meg a dal is, ha elfogyott a szó. 35 együtt eltöltött esztendő minden emberi kapcsolatban jelentős esemény. Alkalmas arra, hogy kiderítse: elegendő-e a partnerekben az egymás iránti vonzalom, tisztelet a nehéz pillanatok közös megélésére, az örömök mértéket is jelentő feldolgozása az elkövetkező időszakhoz szükséges erő megteremtéséhez.A népdalkör a 35 év alatt két dolgot szeretett volna bebizonyítani. Az egyik: jó, ha az embernek valamilyen közösen megélt alkalomkor vannak társai, akikre számíthat, ha a környezetében felüti fejét a gond, s akik között gyarapodik a személyes öröm. A 35 esztendő utáni lét ennek bizonyítéka lehet. A másik: jó együtt énekelni. S folyton tudatni: van mit. A mindőnk ősei által ránk hagyott népdalkincs alkalom az igazi emberi érzés felidézésére, újra átélésére. Ha ezt úgy adja át az éneklő, mint sajátját, hallgatója is birtokosa lesz az évszázados üzenetnek. A következő oldalak szeretnének méltó módon tisztelegni az a munka előtt, amit a csoport tagjai vállaltak és elvégeztek. Mert nem elég, hogy magyar népdal van. Élnie is kell.
Dr. Cseh Béla
(A sükösdi népdalkör 35 évéről című könyvből)
A szöveg- és képanyagot Faddi Istvánné (Marcsi) bocsátotta rendelkezésünkre, aki a Népdalkör oszlopos tagja és egyben a titkára is.
Katt a képekre!