ZENE FÜLEIDNEK 2014
2009 őszén jött szóba először, hogy jó lenne, ha lenne a faluban valami lehetőség, hogy mi, akik imádjuk a zenét, s azon belül szívünk csücske, a rock and roll és a blues zene, megbeszélhetnénk tapasztalatainkat erről, hallgatnánk zenéket, de valami kis társaságra gondoltunk, akik időközönként találkoznak, eszmét cserélnek.
Egy év alatt összeállt a kép, kitaláltuk, hogy is működne ez jól valójában, s a következő ősszel megalakultunk. Idén november 17-én ünnepeljük 4. éves szülinapunkat.
Kéthetente pénteken este 7-kor találkozunk a Műv. Ház klubhelyiségében, s a rockzene kialakulását építjük fel az 1920-as évektől napjainkig. Igen hosszadalmasnak tűnik így előreláthatólag a téma, de mi úgy gondoltuk, RÁÉRÜNK MÉG! Szóval van időnk a témát átnyálazni, ezért lankadatlanul vetjük bele minden alkalommal magunkat egy-egy korszakba, egy-egy zenekar történetébe. Előzetes számításaink alapján nagyjából 2123-ra tehető a téma vége, de utána majd elkezdjük ismételni, mert talán addigra már nem is emlékszünk majd az elejére.
Egy lelkes, 17 fős, úgymond állandó tagból álló csapat alakult ki, néha-néha csapódik hozzánk egy-egy új tag, de a mag az változatlan. Ha kedvet kaptok esetleg, hogy csatlakozzatok hozzánk, várunk mindenkit sok szeretettel.
Először 2013.09.07-én rendeztük meg ezt a különleges "zenei simogatót". Úgy döntöttünk, valami olyan bulit kellene csapni, amilyenre még nem volt példa Sükösdön. Bejött! Az est erejéig kicsit túlléptünk a „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás…” elnyűtt gondolatmenetén és a „Részegen ki visz majd haza…” által nyújtott slágercsöpögtetés is pihenőt tartott a műsor alatt.
Idén három formációt láthatott a tisztelt publikum.
Elsőként a Kalus Trió lépett színpadra, majd az Ütött-Kopott Angyal Trió kalauzolt el minket a blues és a balladák világába, valamint harmadikként Bajáról Nagy Imi és Szarka Gábor birizgálta meg hallójáratainkat, s hozzájuk Kalauz Attila, csatlakozott vendégként.
A terem első részében kiállítást láthattunk, Pócz Dániel festményeiből, valamint a sükösdi és bajai jobb agyféltekés rajzolók munkáiból.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött és megnézte a fellépőket, és külön köszönjük támogatóink segítségét, akik nélkül nem jöhetett volna létre az este!
Faddi Krisztián /Szasa/