Szent Erzsébet ünnepén




Szent Erzsébet ünnepén

"Tegyétek boldoggá az embereket!"

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden évben arra szólít fel bennünket, hogy ne csak ünnepeljük és csodáljuk benne a szolgáló szeretet példáját, hanem kövessük jótékonykodó útmutatását is. A mindössze 24 évet élt magyar királylány felismerte és radikálisan megvalósította az evangéliumi felebaráti szeretetparancsot. Példája azért tűnik ki a jótékonykodó szentek sorából, mert a saját történelmi korában az uralkodók között nem volt példa arra, ahogyan ő a rászorulókat minden téren segítette.

Számunkra a példája útmutatás és személye égi közbenjárást is jelent, hiszen a Katolikus Karitásznak, a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének a védőszentjeként tekintünk rá. Amikor közbenjárást kérve emlékezünk rá, tettekre sarkallnak Erzsébet szavai. "Tegyétek boldoggá az embereket!"

A Sükösdi Karitász a szombati és a vasárnapi Szentmisén a lélekre hatva örömet akart szerezni a híveknek. Szent Erzsébet kedves virágával - fehér rózsával - lett feldíszítve az egész templom, az oltár. Erzsébet kenyeret készítettünk, amelyet a Szentmise keretein belül a Plébános Úr megáldott. Az áldás után a Karitász tagok kiosztották . Mellé egy katolikus naptár is került. Öröm töltötte el szívünket látván, hogy a hívek szeretettel, köszönettel fogadták a kedveskedést. Mi is szeretnénk követni Szent Erzsébet jótékonykodó példáját.

Vasárnap templomunkban kettős ünnep volt. Ezen a Szentmisén köszöntötte és áldotta meg Plébános Úr a 25, 50, 60 éve házasodott párokat. Mi is szép és boldog éveket kívánunk mindannyiuknak.

Sükösdi Katolikus Karitász tagjai



2014-11-26 20:11


Vissza