Az előző számban bemutatott nagyszerű csapat 1950-51-ben különböző okok miatt (katonai szolgálat, egyetemi felvétel, sérülés, átigazolás) miatt „elfogyott”. Egyszerre nyolcan távoztak a csapatból, s a megmaradt három (Aladics Antal, Bujdosó József, Marusa János) köré kellett új csapatot építeni. A korábbiakkal azonos képességű és tapasztalatú játékosok híján –azok kerültek előtérbe-, akik a „nagy csapat” körül a pálya közelében voltak. A pálya még mindig a borjújárási gyep volt, öltöző nélkül. A szervező ismét Aladics Antal volt.. Csapatkapitányként és edzőként vállalta az újrakezdést. Új nevekkel ismerkedett meg a sükösdi közönség.
A kapuban Tajdina Jánost öccse József (a nemrég elhunyt bajai plébános) váltotta. Nehéz örökséget vett át (igaz csak rövid időre), mert bátyja nyomdokaiba senki sem léphetett. Talán a megyében sem. Ő volt a levegő korlátlan ura. Abban az időben a kapusok nemcsak a biztos labdafogásra, hanem a látványosságra is törekedtek. Vakmerő lábra vetődései élményszámba mentek. Nagy közönségsikere volt. Kiemelkedő képességeire Budapesten is felfigyeltek –miután felkerült az egyetemre- NB-I-es kapus lehetett volna, de ő a mérnöki diplomát választotta. Lógó András a Bajai Dózsába, Lógó János a Vörös Lobogóba igazolt. Akkoriban még nagy szó volt falusi játékosoknak városiba kerülni. Az újonnan összeállított csapatot az alábbi fénykép őrzi:
Balról jobbra:
-Bujdosó József (1928) az akkori sportnyelven „half” volt. Hallatlan munkabírásával akár két mérkőzést is végig tudott volna futni. Kemény, félelmet nem ismerő nagy küzdő volt.
-Pécs Imre (1935) szélvészgyors jobbszélsőként utolérhetetlen volt.
-Bánkúti (Brachinger) Dezső (1936). A csapat „Benjaminja” alig 16 évesen húzhatta magára az első csapatmezét.
-Marusa János (1935) kiváló felépítésű és képzettségű játékos, aki csatárként, később védőként a csapat meghatározó egyénisége.
-Tajdina József (1937) a fentiekben már szó volt rövid (féléves) szerepléséről.
-Rétyi Ferenc (1935) Hozzá hasonló lövő erejű játékost –ismerve az elmúlt 60 év szereplőit- csak egyet tudnék említeni: Marusa Józsefet (sportnevén „Bicét”).
-Nánai Albert (1935) Ő volt a csapat gólkirálya. Középcsatárként jobbal-ballal egyaránt jól bánt a labdával. Hercegszántón bajnoki mérkőzésen egyvégtében öt gólt lőtt. Örök optimistaként csak a győzelem érdekelte.
-Czobor János (1933) A másik „half” elnyűhetetlen, szikár, robotos.. A játékvezetőket nem kedvelte. Tűt, cérnát hozott magával, előfordult, hogy a csapat egyetlen labdáját a mérkőzés közben javította meg.
-Aladics Antal (1927) Róla már az előző írásomban is szóltam. A sükösdi futball örökös elkötelezettje. Példamutató, kedvelt sportember.
-Veszelovszki János (1933) Lelkes, szívvel-lélekkel küzdő hátvéd, aki csak néhányszor szerepelt.
-Lakatos Ferenc (1933) Több poszton játszott (ha kellett kapus is volt) 18 évesen Budapestre került, így a sükösdi pályafutása rövid volt.
A képen nem látható, de egyszer-egyszer pályára lépett még Rétyi Pál (1933) és Szigeti István (1933). Ez a csapat egy átmenetet képviselt. Nem volt hosszú életű. Eredményei szerényebbek voltak elődeinél, de tisztességgel képviselték falunkat, „őrizték a lángot”, ami azt jelentette, hogy a futball gyökeret vert Sükösdön. Közülük négyen még olvashatják e sorokat, a többiekre jó szívvel emlékezem.
Varsányi József
